Az otthonteremtés első lépései

2020. május 18. 14:15 - azokosdontes.blog.hu

A költözés mindig nagy dolog az ember életében. Legyen szó arról, hogy először költözünk el a szülőktől egy saját albérletbe, összeköltözünk párunkkal, vagy életünk első saját lakását vásároltuk meg. 

Minden költözésben van valami közös

Természetes, hogy az embert izgalom tölti el, amikor lakóhelyet vált. Eleinte azonban ez nem is több egy lakóhelynél, hiszen úgy érezhetjük, hogy beköltözünk egy lakásba, ahol minden idegen és szokatlan: a szomszédok, a környék, a zár és a kulcs, a szobák elrendezése, a villanykapcsolók, amiket a sötétben csak hosszú tapogatózás után találunk meg.

shutterstock_1689629641.jpg

Az otthonná válás folyamata

Ahhoz, hogy lakóhelyünkből otthon legyen, azt saját ízlésünk szerint kell faragnunk. Egy idegen környezetben az ember sosem fogja teljesen otthon érezni magát. Ha vannak bútorok, akkor átforgatjuk őket és némi díszítéssel és kiegészítővel máris otthonosabbá tettük a lakást. 

Amennyiben pedig nincsenek bútorok, akkor a semmiből alakíthatjuk ki az egészet, hiszen mindenhova olyan bútorokat vásárolhatunk, amilyet szeretnénk és pénztárcánk is megenged. Ebben az esetben nagy segítség lehet egy bútorszállító heveder, melynek segítségével nem kell megszakadnunk egy nagyobb bútor mozgatásánál. 

Berendezés

Abban talán mindenki egyetért, hogy otthon két féle ember van: az egyik az ágyában tölti a napja nagy részét, még akkor is, ha már ébren van, a másik pedig az íróasztalnál ül a legtöbbet. Az első típusnak remek választás egy fedőmatrac, hiszen így a „rendes” matrac óvva marad a mindennapi igénybevételtől, illetve a reggeli sem fog ráömleni (mert nincs jobb az ágyban reggelinél). A fedőmatrac akkor is remek választás, ha már van egy meglévő matrac, ami jó minőségű, de nem feküdnénk közvetlenül rá, mert nem tudjuk mi történt vele előtte…
Az ágy mellé pedig sosem árt egy ébresztőóra, mely ceruzatartóként is funkcionál, így nem kell kikelnünk az ágyból, ha valamit le kell írnunk.

Az íróasztalt kedvelők pedig valószínűleg nem fognak megelégedni a régi, lepukkant íróasztallal, ami a szoba tartozéka, már ha egyáltalán van a szobában asztal. Nekik kifejezetten praktikus döntés ez az L alakú íróasztal, hiszen így két részre lehet osztani a területet. Az egyik oldalt például szentelhetjük csak a munkának, a másikat pedig az evésnek és a szórakozásnak. Így kis helyen is meg tudjuk oldani, hogy ne ugyanott dolgozzunk, ahol a szabadidőnket töltjük. Ez jó hatással lesz mindennapi életünkre és produktivitásunkra is!

S ha már a szórakozásról van szó: egy remek íróasztal mellé dukál egy kényelmes szék is! Mit szólnál ehhez az ultrakényelmes gamer székhez, amiben még az egész napos ülés során sem zsibbad el az ember. Vagy inkább ez a főnöki szék a szimpatikusabb? Bárhogy is döntsd, a prémium kényelem garantált!

Díszítés

Amíg a villanykapcsolókat nem találjuk meg elsőre még vaksötétben is, addig lerakhatjuk a bejárat közelébe ezt a zseblámpát. Ha pedig már csukott szemmel is profi módon navigálunk a lakás minden zugában, akkor kettő az egyben funkciójának hála asztali lámpaként is használhatjuk. Vagy elhelyezhetünk érintésérzékelős fali LEDeket is, hogy ne csak a sötétben tapogatózzunk…

Ha már az alapokkal megvagyunk, személyre szabhatjuk, kedvünkre díszíthetjük kuckónkat. A falra egy kis hangulatos csempedekoráció, mozaik csempematrica a fürdőbe és a konyhába, egy kis műmoha a nappaliba és máris sokkal otthonosabb érzést kelt az egész lakás! 

shutterstock_206266147.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azokosdontes.blog.hu/api/trackback/id/tr7715728388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.